Egy sajátos hangvételű kis szösszenetben fejteném ki személyes gondolataimat a látottakról, a jelenlegi információk tudatában. 






A következő mondat hagyta el számat a meccs után, ,a' közösségi portálon;

,Lehet mosolyogni de ez rohadt nagy g*ciség volt'

21 - 1. Úgy gondolom, hogy a streak megtöréséhez Lesnarnak és Vincenek van a legkevesebb  köze, s a félreértések elkerülése végett; a fenti mondatom Undertakerhez szólt.

Teljességgel tisztában vagyok vele és megértem, hogy tele volt a tö.. -hóciője az egésszel, mert már az utóbbi, körülbelül 4- 5 évet abszolút motiválatlanul csinálta végig. - utoljára Batista ellen lehetett érezni a mindent elsöprő motiváltságot. Ekkor 2007-et írtunk.

Megértem hogy ott a rengeteg, még a civil életben is nagyon kellemetlenül ható sérülés, ami őt sújtja az utóbbi években, és azt is, hogy csak a családjával szeretne foglalkozni. Épp ezért, személy szerint már a WrestleMania 28 után nem vártam, és nem is számítottam arra, hogy a jövőbeni Hall of Fame beavatásán kívül, látjuk még őt.

Mennyire elégedetten dőlhettett volna hátra mindenki, egy tökéletes húsz- nullás mérleggel.




Azt viszont nem értem meg - és mindaddig nem is fogom -, amíg magyarázatot nem kapunk tőle, a következő kérdésekre; - miért most, - miért így, és miért neki dobta a streaket..
Nyilván lett volna erre számtalan más pillanat is.

Ez méltatlan.

Sok - sok ember szembe lett köpve ezzel a cselekedettel, nem is beszélve arról a korábbi huszonegyről, és az ő emlékülről. Arról nem is beszélnék, hogy amikor felkelt a padlóról, majdhogynem sikerült elnevetnie magát.


Hogy most mi következik senki nem tudja, Undertakeren kívül. Valószínű egy visszavonulás a ma esti RAW-on de ezt a történetet lezárni, nem így kellett volna, hanem úgy ahogy kezdődött; druidák, koporsó, és urna.

Olyan "Undertakeresen.."

0 HOZZÁSZÓLÁS:

Megjegyzés küldése

undertaker

1990-BEN, A SURVIVOR SERIES ADÁSÁN DEBÜTÁLT UNDERTAKER, A PRO-WRESTLING ("PANKRÁCIÓ") LEGNAGYOBB, LEGRETTEGETTEBB, ÉS LEGINKÁBB TISZTELT ALAKJA.
TERMETÉHEZ TÁRSULT SEBESSÉGE, EMBERFELETTI EREJE ÉS PÁRATLAN MOZGÁSA EMELTE ŐT A LEGNAGYOBBAK FÖLÉ.
RENGETEG FELEJTHETETLEN ÜTKÖZET, HÉT VILÁGBAJNOKI CÍM, EGY LENYÜGÖZÖ, 23 ÉVEN ÁT TARTÓ VERETLENSÉGI SZÉRIA, ÉS TELJES DOMINANCIA JELLEMZI ÚTJÁT.

tudtad?

UNDERTAKER - EREDETI NEVÉN; MARK WILLIAM CALAWAY - NEM RENDELKEZIK SEM PRIVÁT FACEBOOK, SEM TWITTER FIÓKKAL, ÉS TERMÉSZETESEN BÁRMILYEN MÁS KÖZÖSSÉGI PORTÁLON SINCS JELEN.

A JELENLEGI WEBOLDAL, A THE UNDERTAKER LAPUNK.HU UTÓDJA.

Undertaker Magyarország 2009 - 2016. Üzemeltető: Blogger.

kiemelt

'TAKER - A VILÁG LEGNAGYSZERÜBB SPORTOLÓJA

Nem sok sportoló létezik, aki temetési induló kíséretében , tetötöl talpig fekete öltözékben érkezik a ringbe, majd olyan mozdulatokkal ...