Két hosszú évnek kellett eltelnie, de Undertaker visszatért a SmackDown-ra.*


Manchester egy szerencsés város, szerencsés emberekkel. Ugyanis manapság nem sok embernek adatik meg, hogy két napon alatt, kétszer láthatja a rinben a legendás Fenomént.

A kék brand fénye borzalmasan megkopott az utóbbi években, de most újra büszke lehet az, aki anno a brand-háborúban SmackDown szimpatizáns - úgymond "SmackDown-os" volt (pl. én! - a szerk.).

'Taker érkezése egyedül Wade Barrett-nek okozott kellemetlenséget, aki a saját területén, a saját közönsége előtt, a saját ringjében lett helyrerakva. Chokeslam, majd Tombstone - kétszer. Meccs nélkül..

Később a Wyatt család endingjét zavarta meg Deadman, aki mint mindig, most is stílusosan közölte ellenfeleivel, hogy a Survivor Series után, Békében Nyugodnak majd.

* UPDATE - lehetséges, hogy az Undertaker - Barrett szegmens egy dark szegmens volt, amely azt jelenti, hogy elvileg csak a helyszíni közönségnek szólt, a TV-s adásban nem láthatjuk viszont - legalábbis nem minden verzióban. Ugyanis a neten fellelhető legkorábban kikerült SD-ban látható az esemény, azonban a ez a verzió erőteljesen hajaz egy még nem teljesen megszerkesztett, azaz valamelyest még nyers felvételhez.

2 megjegyzés:

  1. Azért az érdekes volt, hogy amikor Taker "megsimogatta" Barrett-et, akkor Takert nem akarta a közönség éljenezni, mert ugye Barrett angol, de kifütyülni se, mert ő túl nagy legenda ahhoz, Barrett pedig nincs azon a szinten, mint Lesnar, hogy kifütyüljék a "távoli földekről" érkező ellenfelét. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudom.. az viszont biztos, hogy a masszív "UNDERTAKER" chant mind a Raw-n, mind a SD-n, mindent megmagyaráz. :)

      Törlés

undertaker

1990-BEN, A SURVIVOR SERIES ADÁSÁN DEBÜTÁLT UNDERTAKER, A PRO-WRESTLING ("PANKRÁCIÓ") LEGNAGYOBB, LEGRETTEGETTEBB, ÉS LEGINKÁBB TISZTELT ALAKJA.
TERMETÉHEZ TÁRSULT SEBESSÉGE, EMBERFELETTI EREJE ÉS PÁRATLAN MOZGÁSA EMELTE ŐT A LEGNAGYOBBAK FÖLÉ.
RENGETEG FELEJTHETETLEN ÜTKÖZET, HÉT VILÁGBAJNOKI CÍM, EGY LENYÜGÖZÖ, 23 ÉVEN ÁT TARTÓ VERETLENSÉGI SZÉRIA, ÉS TELJES DOMINANCIA JELLEMZI ÚTJÁT.

tudtad?

UNDERTAKER - EREDETI NEVÉN; MARK WILLIAM CALAWAY - NEM RENDELKEZIK SEM PRIVÁT FACEBOOK, SEM TWITTER FIÓKKAL, ÉS TERMÉSZETESEN BÁRMILYEN MÁS KÖZÖSSÉGI PORTÁLON SINCS JELEN.

A JELENLEGI WEBOLDAL, A THE UNDERTAKER LAPUNK.HU UTÓDJA.

Undertaker Magyarország 2009 - 2016. Üzemeltető: Blogger.

kiemelt

'TAKER - A VILÁG LEGNAGYSZERÜBB SPORTOLÓJA

Nem sok sportoló létezik, aki temetési induló kíséretében , tetötöl talpig fekete öltözékben érkezik a ringbe, majd olyan mozdulatokkal ...